NFS Hot Pursuit demó teszt

  • jardo
  • 2010-10-29 22:16:24
Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Live-on és PS Network-ön már elérhető az új Need for Speed: Hot Pursuit demója. Ezt vettük górcső alá.
Végre elérkezett ez a nap is. Már olyan régóta vártunk rá, hogy a rengeteg kép és videó csak alig-alig tudta csillapítani az éhségünket. De a böjtnek most vége, ugyanis végre-valahára kipróbálhattuk a demót.

Na de nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a lényeg!

A demó tartalmát tekintve nem valami bőséges, ugyanis mindössze 2 verseny (2 pálya) és 5 autó kapott benne helyet (ezek közül hármat az egyik, kettőt a másik versenyen használhatunk). Az első játékmód a sima verseny, amikor A-ból B-be kell jutnunk, lehetőleg elsőként átszelve a célvonalat. A másik viszont ennél jóval izgalmasabb, itt ugyanis már a rend bátor őreit alakítjuk, s célunk nem más, mint megakadályozni a versenyzőket abban, hogy befejezzék a versenyt. Túl bonyolult eszköztárunk persze nincs, a lényeg, hogy addig kell őket lökdösni, míg az autójuk teljesen tropára nem megy. Ilyenkor kapunk egy látványos videót arról, hogyan töri magát össze a delikvens, majd néhány másodperc után újra miénk az irányítás és száguldhatunk a következő célpont felé.

A grafika egészen pofás lett, bár azért láttunk már ennél szebbet is az új generációs konzolokon (példának okáért a nemrég megjelent F1 2010-et). A környezet nagyon jól néz ki, bár helyenként látni elnagyolt textúrákat, illetve kissé olcsónak tűnő megoldásokat. Az autókra sem lehet sok panasz, a megszólalásig hasonlítanak a valódi modellekre, a festés csillog-villog, egyszóval minden a helyén van. Az effektek is jól néznek ki, a szemünkbe világító napfény például igen szép látvány.

Ahogy a Criterion ígérte, a hangulatra és a játékmenetre valóban nincs panasz, ez a játék tényleg a régi NFS-eket idézi: semmi cicoma vagy felesleges töltelék, a lényeg a féktelen száguldozáson és a versenyzésen van. Mondjuk az igazat megvallva, kicsit félek, hogy a teljes játékban majd nagyobb szerepet kap a Burnout-féle rombolás (ha már Criterion, ugye), ami szerintem jócskán lerontaná az összképet. Csak remélni tudom, hogy a fejlesztők is így gondolták, és nem kerültek túlsúlyba a zúzásra kihegyezett versenyek, játékmódok.

Az irányítás elsőre amúgy picit furcsa volt nekem. No persze semmi vészes, csupán arról van szó, hogy kicsit mintha lomhán mozognának az autók, nem reagálnak elég gyorsan. Természetesen szokható a dolog, de azért egy Porsche-tól elvárná az ember, hogy feküdjön és tapadjon az útra.

Mindent összevetve nagyon jó játék lett az új Hot Pursuit, igenis méltó régi hírére és nevére. Nagyszerűen adja vissza azt az élményt és hangulatot, amivel annak idején oly sok rajongót szerzett magának a sorozat. Ha nem lesznek túlsúlyban a rombolós játékmódok, akkor mindenképpen új király született.
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások2  

Colossus

2010-10-31 19:41:20 [2]

Ha lenne Boxom kipróbálnám. De így marad a zsákbamacska. És a gamer magazinok tesztje után is zsákbamacska, akárki akármit mond.

Err

2010-10-31 19:32:06 [1]

Köszönjük a tesztet, ment ki NFS Hungaryra is!

Adatlap

Need for Speed: Hot Pursuit

megjelenés:

2010. november 16.

fejlesztő:

Criterion Games

kiadó:

Electronic Arts

platform:
PC, Nintendo Wii, PS3, Xbox 360, iPad, iPod Touch, iPhone, mobiltelefon

Web Fórum Teszt
Galéria Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

A hónap legnépszerűbb hírei